szerzôje Siegmund Singer azaz Singer Zsigmond, a Neue Freie Pressebudapesti tu-dósítója, ki késôbb munkatársa – még késôbb fôszerkesztôje – lett a Pester Lloydnak,az akkori Magyarország legfontosabb német nyelvû lapjának (nagyjából a Neue FreiePressebudapesti pandanjának). Singer rögtön párhuzamot is von Franz Grillparzerismert „Bancbanus”- drámájával (Urának hû szolgája;1828):4Grillparzertôl egyenesen azt követelték, szolgáltassa ki [az Urának hû szolgája] kéziratát,hogy azt teljesen eltüntethessék a föld színérôl. Ma viszont mindkettôt játsszák az Udva-ri Burgtheaterben és a Királyi Nemzeti Színházban.5Persze, tegyük hozzá, szigorúan külön- külön: a bécsi Burgtheater a Grillpar-zer- drámát, a budapesti Nemzeti Színház Katona mûvét... Katona drámájának ha-tása „az évek során inkább nôtt, mint csökkent” – állítja ismét egy újabb cikkíró,nevezetesen Rudolph Lothar, a Neue Freie Pressebudapesti születésû, ifjú tárcaíró-ja.6„Merthogy”, mint Lothar fogalmaz:Magyarország képezi ma talán az egyetlen olyan területet, ahol a patriotizmus nô, ésnem csökken. Kultúrájával Magyarország megrögzötten melletteáll, és nem benta medré-ben annak a közös fejlôdési folyamatnak, amely kiegyenlítô erejével eltörölni igyekszik anépek közötti határokat. Nyelvével, karakterével e nép egyedül áll Európa népei közt,mint zárvány az idegen kôzetben.7Így példálózik tehát Katona Bánk bánjával 1892- ben a Neue Freie Presseegyik cik-ke, amelynek címe: „Nemzeti tragédia” („Eine nationale Tragödie”)...Hogy az 1892- es Nemzetközi Zenei és Színházi kiállításon a bécsi közönség-nek – a nyelvi korlátok ellenére is – a magyar nemzeti dráma, nem pedig a magyarnemzeti operamutatkozott be, az mélyen gyökerezô kulturális, valamint kultúrpo-litikai okokra vezethetô vissza.8Ám ugyanez a körülmény egyszersmind súlyos éstartós következményekkel is járt Erkel Ferenc operamûvészetének nemzetközi el-ismertetése terén. Amikor Erkel nyolc hónappal késôbb, 83 évesen meghalt, más-napi nekrológjában August Beer, a Pester Lloydzeneitárca- írója, az akkori Magyar-ország minden bizonnyal legjelentôsebb zenekritikusa így fogalmazott:9191MESTERHÁZI MÁTÉ: A nemzeti opera eszményének átértékelôdése4Atémáról bôvebben lásd: Ernst Joseph Görlich: „Grillparzer und Katona. Bánk- Bán in ungarischerund österreichischer Sicht”. In: Ungarn- Jahrbuch3. (1971). Regensburg: Ungarisches Institut, 123–134.–Aszempontunkból talán legérdekesebb különbség: Grillparzer drámájában Gertrudét, akit Bancba-nus – felesége Otto által elôidézett öngyilkossága ellenére is – segít menekülni a zendülô magyarokelôl, csupán véletlenülsebzi halálra egy, a királyné fivére után hajított tôr.5„’Bánk bán’ war lange Zeit in Ungarn auf dem Index, von Grillparzer forderte man sogar die Ausliefe-rung des Manuscriptes, damit die Dichtung ganz aus der Welt geschafft werden könne. Heute werdenbeide im Hofburgtheater und im königlichen National- Theater gespielt.”61892. október 4.7„Ungarn bildet heute vielleicht das einzige Gebiet, wo der Patriotismus im Wachsen und nicht imSinken ist. Ungarn steht mit seiner Cultur fronthaltend neben, nicht indem Strome des gemeinsamenFortschrittes, der mit seiner ausgleichenden Gewalt die Grenzen der Völker zu verwischen bestrebtist. Es steht mit seiner Sprache, mit seinem Charakter vereinzelt da unter den Völkern Europas, eineversprengte Ader in fremdem Gestein.”8A vendégjátékon harmadik mûként Csiky Gergely A nagymamacímû vígjátéka (1891) szerepelt.91893. június 16.

A Hunyadyt [!] és a Bánk bánt éppoly kevéssé kímélte meg az idô, mint más mesterekezekkel egy idôben született mûveit. Az 1840- es évek és napjaink közé beékelôdik ahosszan tartó és jelentôs Wagner- korszak. A zene azóta teljesen átformálódott, céljaiés eszményei mások lettek. A Hunyadyés a Bánk bánBellini–Rossini- jegyei aligha álljákmár ki tartósságuk próbáját; ami azonban belátható idôn belül mindkét opera népsze-rûségét és játszottságát biztosítja, az az erôs nemzeti érverés [kiemelés tôlem – M. M.].Hunyadyaz ôseredetibb, Bánk bána mûvészibb. Ez utóbbi a mûvészi érettség és tapasz-talat elônyeivel rendelkezik. Alaphangütése elôkelôbb, nyelvezete jellegzetesebb ésmûveltebb, hangszerelése finomabb színárnyalatokat kever ki, kórusai pedig, melyek-nek drámai fokozásai már Meyerbeer tanulmányozásáról árulkodnak, fölépítésükbenés harmonizálásukban mûvészibbek. A Bánk bántartalmaz egy sor olyan szépséget,amely még ma is biztosan fejti ki megragadó hatását [...] Igen, Erkel mûvei a nemzetielemet olyan erôsen hangsúlyozzák, hogy az nem csupán érdekes helyi színként jelent-kezik, hanem zenéjének lelkét és értelmét képezi. Hiányzik belôle a nagy, kozmopolitavonás, a szélesebb értelemben vett európai szabásmód. Ez az oka annak, hogy Erkelmûvei nem tudtak meghonosodni külföldön. Színpompásan burjánzó virágok ezek,egészen sajátosan fûszeres illatú növények, amelyek csak a hazai talajon nônek és virá-goznak.10Amiként pedig August Beer Morvaországból vándorolt be Magyarországra, ak-ként nevezhetô immigránsnak Eduard Hanslick is, aki Prágából települt át Bécsbe.Hogy Beer ismerte- e a Neue Freie Pressénél mûködô, nála negyedszázaddal idôsebbkollégája majd negyven évvel korábban született ítéletét, az több mint kérdéses.Hogy azonban a magyar Erkel- irodalom milyen sokáig nem vett tudomást e vi-szonylag korai – az akkori Pressében megjelent11–Hanslick- írásról, az legalábbismeglepô. Kiváltója e bírálatnak a Hunyadi László(1844) 1856- os bécsi bemutatásavolt az Aradról érkezett, Szabó- féle utazó operatársulat vendégjátékaként a Thea-ter an der Wien- ben. Mivel pedig kritikáját Hanslick – minden elfogultsága mel-lett – már akkor is, mint késôbb mindig, egyedülállóan alapos érveléssel támasz-totta alá, ajánlatos belôle hosszabban is idézni:XLIX. évfolyam, 2. szám, 2011. májusMagyar Zene19210 „’Hunyady’ [!] und ’Bánk bán’ sind so wenig wie die gleichzeitigen Werke anderer Meister von derZeit verschont geblieben. Zwischen dem Styl der vierziger Jahre und dem heutigen schiebt sich breitund bedeutend die Wagner- Epoche. Die Musik hat seither eine vollständige Umwälzung erlebt, ihreZiele und Ideale sind andere geworden. Die Bellini- Rossini- Elemente in ’Hunyady’ und ’Bánk bán’halten kaum mehr die Probe auf ihre Widerstandsfähigkeit aus; was aber den beiden Opern noch aufabsehbare Zeit ihre Volksthümlichkeit und ihr Bühnenleben sichert, das ist der kräftige nationalePuls, der in ihnen schlägt. ’Hunyady’ ist die ursprünglichere, ’Bánk bán’ die kunstvollere. Diese zeigtdie Vorzüge der gewonnenen Reife und künstlerischen Erfahrung. Der Grundton ist vornehmer,die Sprache charakteristischer und gebildeter, die Instrumentation weist feinere Farbenmischungenauf und die Chöre, deren Heranziehung zu starken dramatischen Steigerungen schon das StudiumMeyerbeers verräth, sind kunstvoller in Bau und Harmonisirung. ’Bánk bán’ enthält eine Reihe vonSchönheiten, die noch heute ihrer packenden Wirkung sicher sind [...] Ja das nationale Element istin seinen Werken so stark betont, daß es nicht blos als interessantes Lokalkolorit auftritt, sondernSeele und Inhalt seiner Musik bildet. Es fehlt ihr der große kosmopolitische Zug, der europäischeZuschnitt in weiterem Sinne. Dies ist der Grund, daß Erkels Opern im Auslande sich nicht einzubür-gern vermochten. Sie sind farbenprächtige, üppig entfaltete Blumen, Gewächse von ganz eigenemwürzigen Duft, die nur in der heimischen Krume blühen und gedeihen.”11 1856. augusztus 17.

A zene, valamint a képzômûvészetek történetében tulajdonképpen csak két néprôl be-szélhetünk: germánokról és latinokról [Romanen]. Ez az a két törzs, amely különbözô ága-kat növesztve virágot és gyümölcsöt termett a mûvészetnek. Egy nép természet adta te-hetsége önmagában semmiképpen sem az a zsíros talaj, amelybôl a mûvészet csodanövé-nye máról holnapra hajthatna ki; elôbb apránként és folyamatosan fejlôdô kulturáliséletnek kell ezt a tehetséget termôvé tennie. Még olyan intenzív zenei tehetségû népekis, mint a szláv, e tehetségüket eddig csak számtalan népdalban tudták – mintegy álmuk-ban – kiénekelni; az általános fejlôdésben számottevô mûalkotásokatnem voltak képeseklétrehozni. Hiányzott belôlük a kultúra ôsi nemessége.Ha azonban egy nép, amelynek a létéért és annak legszükségesebb állami alapzatáértfolytatott évszázados küzdelmekben kellett erejét harcba vinnie, végre nyugodtan föllé-legzik, és tudatára ébred kulturális feladatának, úgy többnyire túlzottan szangvinikusigyekezettel próbálja bepótolni az elmulasztottakat. Általánosan ismert és elismert az,amit Magyarországon a mûvelôdési és a nemesi arisztokrácia a század eleje óta, feszítettütemben pedig tizenöt éve tesz nemzete szellemi életének fölemeléséért. A legrövidebbidôn belül utol akarták érni a régebbi kultúrnépeket, hogy azoktól szellemiekben és anya-gilag teljesen függetlennek mutatkozhassanak.Ettôl kezdve mindennek magyarnak kellett lennie, az értelem és a fantázia legfinomabbszüleményeitôl kezdve le egészen a gyapjúipar legközönségesebb termékeiig; a külföldigyártmányok elleni nemzeti védegyletet hamarosan még nemzetibb követte a német iro-dalommal szemben; és több ilyesfajta erôlködés is volt, melyek energiáját, ha mosolyog-va is, de el kellett ismerni.A mûvészet területén természetesen a költészet volt az, ami a magyaroknál is elsôkéntfejlôdött ki, és amely jelenleg a líra néhány ragyogó képviselôjét jegyzi. A képzômûvésze-tekkel már nehezebben ment a dolog, a nevek itt nagyobb gonddal számláltattak meg,mint amilyennel megmérettek; a zenemûvészet nemzeti képviselete terén pedig a legsi-várabb a kép. Szerencsére Herr Erkel Ferencz[sic!] késznek mutatkozott arra, hogy kielé-gítse az igazi honi opera [Honi- Oper] iránt mélyen érzett igényt, és megkomponálta aHunyadi Lászlót. Magyar téma, magyar szövegíró, magyar zeneszerzô – érthetô, hogy ha-talmas volt a lelkesedés. És amíg ez az országhatárokon belül terjedt, nem is lehetettsemmit felhozni ellene. Egy pártnak jogában áll pártosnak lenni, egy nemzeti agitáció-nak pedig elég lelkesnek kelllennie ahhoz, hogy még egy gyarló mûalkotást is minden-áron támogasson, ha az az ô eszméibôl sarjadt, az ô céljaira keletkezett. Kétessé válikazonban ez a pártosság, mihelyt azzal az igénnyel áll elô, hogy nagymûveltségû nemze-tek is, amelyek a mûvészetben évszázadok óta nagyot láttak és alkottak, teljes értékûnekfogadják el egy feltörekvô nép jövôben remélhetô szellemi jövedelmeinek efféle önállót-lan és éretlen ígéreteit.Így azután esetünkben a kritika egyetlen olyan feltétel meglétét sem nyugtázhatja,amely Erkel operáját a magyarok „nemzeti mûalkotásának” minôsíti. Sokkal inkábbnyíltan ki kell mondanunk, hogy ezt a zenét sem nemzetinek, sem mûalkotásnak nemtudjuk tekinteni.A Hunyadizenei stílusa teljesen új- olasz, olykor – jobb értelemben –Donizettivagy Bellinistílusa, gyakran – legrosszabb értelemben – a Verdié. [...][...] Az operában magában nagyon gyér számban jelentkeznek a nemzeti zene hangzatai,ami – a magyar népdalok [Volkslieder] formailag igen korlátolt, kifejezésben rendkívülmonoton jellege okán – inkább dicsérni- , mint kifogásolnivaló. Ezzel nem e népdalokmagas értékét akarjuk kisebbíteni, amelyeknek különösen a kesergésükbôl csendül kimély és izzó érzelem. Csupán a tragikus opera stílusával egyeztethetôk össze nehezen,aminthogy annak kifejezésbeli méltósága és nagysága megsínyli, ha a lokális kolorit ilyvastagon van rá felhordva. A magyar dalok és táncok sokkal hatásosabban alkalmazhatókaz operettben és a daljátékban.193MESTERHÁZI MÁTÉ: A nemzeti opera eszményének átértékelôdése

[...] Erkel operájáról alkotott, egészében kedvezôtlen véleményünket annál is inkábbkertelés nélkül kellett kimondanunk, minthogy e mû nagy pretenzióval lépett fel, s évekóta mérhetetlen hírverés veszi körül. Röviddel ezelôtt még Bécsben is élénk agitációfolyt azért, hogy a Hunyadit bemutassa az Udvari Operaház.Minden szempontból jó, hogya kísérletet megspórolta magának ez a mûintézet; mégiscsak kemény csapás lenne a né-met zenére, ha az olaszok három hónapos uralma után magyar operák kerülnének sorra,aztán meg talán rutének, és így tovább. Jobb helyük van az ilyen látványosságoknak akülvárosi színházakban.12XLIX. évfolyam, 2. szám, 2011. májusMagyar Zene19412 „In der Geschichte der Musik, sowie in jener der bildenden Künste, kann eigentlich nur von zwei Na-tionalitäten die Rede sein: von Germanenund Romanen. Sie sind die einzigen Stämme, die in verschie-dene Aeste auslaufend, für die Kunst Blüthe und Frucht getragen haben. Die natürliche Begabungeines Volkes ist für sich allein keineswegs der fette Boden, auf welchem dies Wundergewächs überNacht aufschießen könnte; ein allmälig und stetig entwickeltes Culturleben muß diese Begabungzuvor urbar gemacht haben. Selbst Nationalitäten von so intensivem musikalischen Talent, wie dieslawische, vermochten bisher dieses Talent nur in zahllosen Volksliedern gleichsam im Träume aus-zusingen; Kunstwerkekonnten sie nicht schaffen, die in der allgemeinen Entwicklung mitzählen. Esfehlt ihnen der alte Adel der Cultur.Gelangt aber irgend ein Volk, das seine ganze Kraft in jahrhundertlangen Kämpfen für seine Existenzund deren nothwendigste staatliche Unterlagen ins Feld führen mußte, endlich zu einem ruhigen Auf-athmen, und wird sich seiner Culturaufgabe bewußt, so sucht es meist mit allzu sanguinischem Eiferdas Versäumte nachzuholen. Es ist allgemein und rühmlich bekannt, was seit dem Anfang des Jahr-hunderts und in erhöhter Anspannung seit fünfzehn Jahren die Aristokratie der Bildung und der Geburtin Ungarn für die Hebung des geistigen Lebens ihrer Nation gethan. Man wollte in kürzester Frist dieälteren Culturvölker einholen, sich geistig und materiell total unabhängig von ihnen zeigen.Alles sollte fortan magyarisch sein, von den feinsten Gespinnsten des Verstandes und der Phan-tasie, bis herab zu den gröbsten der Wollmanufactur; dem nationalen Schutzverein gegen ausländi-sche Fabricate folgte bald ein noch nationalerer gegen deutsche Literatur; und was solcher Anstren-gungen mehr waren, deren Energie man, wenn auch lächelnd, anerkennen mußte.Im Gebiete der Kunst war es selbstverständlich die Poesie, welche sich auch bei den Magyarenzuerst entwickelte, und gegenwärtig einige glänzende Vertreter der Lyrik zählt. Mit den bildendenKünsten ging es schwerer, die Namen wurden sorgsamer gezählt als gewogen; in der Tonkunst sahdie nationale Repräsentation am kahlsten aus. Da fand sich zum Glück Herr Erkel Ferenczbereit, demtiefgefühlten Bedürfniß nach einer echten Honi- Oper abzuhelfen, und componirte den HunyadiLaszlo. Magyarischer Stoff, magyarischer Textdichter, magyarischer Componist, – es begreift sich,daß der Jubel ungeheuer war. Solange er sich innerhalb der Landesgrenzen ergoß, konnte unmöglichetwas dagegen eingewendet werden. Es steht einer Partei zu, parteilich zu sein, und eine nationaleAgitation vollends mußbegeistert genug fühlen, um selbst ein mangelhaftes Kunstwerk um jedenPreis zu halten, wenn es aus ihren Anschauungen hervorgegangen, für ihre Tendenzen ausgeführtworden ist. Bedenklich wird aber diese Parteilichkeit, sobald sie sich zu der Prätension erweitert, esmüßten auch hochgebildete Nationen, die in der Kunst seit Jahrhunderten Großes gekannt und ge-schaffen, derlei unselbstständige und unreife Anweisungen auf die zu hoffenden geistigen Landes-einkünfte eines aufstrebenden Volkes für vollwichtig annehmen.So kann in unserem Fall die Kritik unmöglich auf eine der Voraussetzungen eingehen, welche derErkel’schen Oper als ’nationalem Kunstwerk’ bei den Magyaren zu statten kommt. Sie muß vielmehroffen aussprechen, dass sie diese Musik weder für national, noch für ein Kunstwerk anzusehen vermag.Der musikalische Styl des ’Hunyadi ’ ist vollkommen neu- italienisch, manchmal im besserenSinne Donizetti’soder Bellini’s, häufig im allerschlimmsten Verdi’s. [...][...] Anklänge an nationale Musik finden sich in der Oper selbst sehr spärlich, was bei der in derForm sehr beschränkten, im Ausdruck höchst monotonen Weise der ungarischen Volkslieder eher zuloben als zu tadeln ist. Damit soll diesen Volksliedern an sich, die namentlich in der Klage eine tiefe, glühende Empfindung austönen, nichts von ihrem hohen Werth genommen sein. Nur mit dem Stylder tragischen Oper einen sie sich schwer, welcher überhaupt die Localfarbe nie so stark auftragen

Hogy Hanslick elfogult véleményét mennyiben befolyásolta a német kultúrafelsôbbrendûségét – még az olasz zenével szemben is – hirdetô meggyôzôdése, illet-ve – újonnan betelepült bécsiként – bizalmatlansága a Habsburg Birodalom örököstartományainak nemzeti törekvéseivel szemben, azt nehéz volna pontosan meghatá-rozni.13Hogy azonban 1856- ban, a Bach- korszak kellôs közepén a magyar nép „nyu-godt föllélegzésérôl” ír, az akkor is árulkodó jel, ha nem aktuálpolitikai célzásnakszánta e megállapítását. Nyilván közrejátszhatott a benne kialakult negatív összkép-ben a Hunyadi Lászlóelsô bécsi elôadásának alacsony zenei színvonala is, amelyrôlnemcsak Hanslicktól és bécsi kollégáitól, hanem a magyar sajtóból,14sôt Erkel reak-ciójából is értesülünk.15Ennél érdekesebb azonban, hogy míg cikkének végén Hans-195MESTERHÁZI MÁTÉ: A nemzeti opera eszményének átértékelôdésesoll, dass die Würde und Großheit des Ausdrucks darunter leidet. In der Operette und dem Singspiellassen sich ungarische Lieder und Tänze viel wirksamer verwerthen.[...] Wir glaubten unsere im Ganzen abfällige Meinung über Erkels Oper um so unumwundeneraussprechen zu müssen, als diese mit großer Prätension auftrat und seit Jahren auf das unmäßigsteausposaunt wird. Sogar in Wien arbeitete vor kurzem noch eine lebhafte Agitation, den ’Hunyadi’ imHofoperntheaterdurchzubringen. Es ist in jeder Hinsicht gut, daß diesem Kunstinstitut das Experi-ment erspart worden ist; die deutsche Musik träfe es doch etwas hart, wenn nach der dreimonatli-chen Herrschaft der Italiener ungarische Opern daran kämen, dann vielleicht ruthenische und sofort. In Vorstadttheatern sind derlei Sehenswürdigkeiten jedenfalls besser am Platz.” – Eduard Hans-lick: Sämtliche Schriften – Historsich- kritische AusgabeI, 3 (Aufsätze und Rezensionen 1855–1856).Közr. és magyarázattal ellátta Dietmar Strauß. Wien: Böhlau Verlag, 1995, 268–271.13„Általában is úgy tûnik, hogy a zenemûvek (mint mûvészet) terén Hanslick kevéssé fogékony a nemzetigondolatra” („Überhaupt scheint Hanslick im Bereich des Musikwerks [als Kunst] dem Nationalgedan-ken wenig geneigt”) – állapítja meg Dietmar Strauß, Hanslick összegyûjtött írásainak közreadója. És ezzelnem állít sokat. Ugyanakkor végkövetkeztetése, miszerint „minôségszempontú ítélete mentes a naciona-lizmusoktól” („sein qualitätsbezogenes Urteil ist von Nationalismen frei”), csak akkor fogadható elfenntartások nélkül, ha a „nacionalizmusok” fogalomkörébôl kivonjuk Hanslicknak a német kultúrairánti, a kultúrsovinizmus határait súroló elfogultságát. Mindamellett Strauß éppen eHunyadi László-kritikában látja annak bizonyítékát, hogy „Hanslick polémiája az olasz zene bécsi elhatalmasodásávalszemben nem függ német- nemzeti érvektôl” („Hanslicks Polemik gegen die Vorherrschaft der italieni-schen Musik in Wien nicht von deutsch- nationalen Argumenten bedingt ist”). Lásd: Hanslick: i. m. 400.14 Szerkesztôségi kommentárjában 1856. augusztus 25- én a Hölgyfutárígy írt: „Mi mégis hisszük, hogya német bírálók különbözô nemzeti stylok zagyvalékát látták e mûben, de ez nem Erkel operájánakhibája, hanem hibája bizonyára azon középszerû zenekarnak, mely a magyar szellemet nem bírtavisszatükrözni. Mi elhisszük, hogy a bírálók mûvészi egyöntetûséget, s zenei mélységet nem tudtakészrevenni még az opera legszebb részében sem; hanem ezért nem Erkelt hanem Szabó urat kell vá-dolniok, ki a nagy erôt igénylô dalmûvet, jelentéktelen s részben botrányos énekesek [sic!] s énekes-nôkkel adatá elô – meggondolatlanul hevenyészve. Ki tudja, mikor lehet majd a kedvezôtlen elsô be-nyomást kitörölni a bécsiek emlékébôl. Szabó úr magán érdekbôl kockázta [sic!] a magyar operaügyét, s ezért nem igen nagy hálával tartozik neki sem a magyar közönség, sem Erkel, kirôl valóbancsodáljuk, hogy kitûnô mûve iránt nem viseltetik nagyobb szülei féltékenységgel.”15 „Oly gyenge erôk közremûködésével [...] soha nem volt szándékom mûvemet a bécsi közönség elôttbemutatni” – írta Erkel 1856. augusztus 19- én a bécsi elôadás karmesterének, Franz von Suppénak.Közli: Pándi Marianne: „A Hunyadi Lászlókét külföldi bemutatója a múlt század közepén”. In: MagyarZene1965/1., 73–81. Erkel – egyrészt jogos sértettség, másrészt józan szerénység diktálta – önértéke-lése olvasható ki közel három évtizeddel késôbb, 1883. június 4- én a bécsi Udvari Színházak fôinten-dánsához írt levelébôl: „Negyven éve immár, hogy Hunyadi László-operámat megírtam és elôadtam, se hosszú idô során soha nem jutott eszembe (vagy nem volt rá alkalmam), hogy mûvemet Bécsrevagy bármilyen más külföldi városra rátukmáljam. A mû megtette a magáét a szülôföldön.” Közli: Bó-nis Ferenc: „Erkel Hunyadi László-operájának meghiúsult kísérlete a bécsi Udvari Operaházban”. In:Mozarttól Bartókig. Írások a magyar zenérôl. Budapest: Püski, 2000, 95–115.

lick Erkel mûvét a „zenei paprikakonyha készítményének” („Erzeugnis musikali-scher Paprikaküche”) minôsíti, addig ugyanitt elôzôleg (lásd a fenti idézetet) nem-csak mûalkotás mivoltát, hanem egyben nemzeti jellegét is elvitatta.16Ez pedig annális meglepôbb, mivel a hazai Erkel- értékelés általánosan elfogadott ítélete szerint aszerzô mûveinek külhoni elterjedését éppen ezek „nemzeti alapeszméje” gátolta.17Lényegesen toleránsabban, még ha nem fenntartás nélküli lelkesedéssel is nyi-latkozott Hanslick ugyanerrôl a kérdésrôl majdnem negyven évvel késôbbi kritikájá-ban, melyet kétségbevonhatatlan remekmûrôl, Bedƒich Smetana Az eladott menyasz-szonyáról (1866) írt. Ellentétben tudniillik a magyar nemzeti operával, amely a bécsiszínházi kiállításról teljes egészében hiányzott, a cseh nemzeti opera – a prágai CsehNemzeti Színház példamutató vendégjátékának köszönhetôen – végleges nemzetkö-zi áttörését ünnepelhette ugyanitt.18És jóllehet kritikusként Hanslick föltûnôen tá-vol tartotta magát (talán épp a cseh nemzeti törekvésekkel szembeni averziójaokán) e vendégjátéktól, a darab hamarosan rákövetkezô, Theater an der Wien- beli,német nyelvû bemutatója után többé nem fojthatta magába elismerô véleményét:19Smetana operájának cseh- nemzeti talaján helyenként olasz virágocskák nyílnak, és né-metek is, olyanok, amelyek Schubert, Weber, Lortzing kertjeiben honosak. És ez a mûszerencséje; ha annyira tôsgyökeresen cseh volna, hogy hiányoznának belôle a nemzetkö-zi kapcsolatok szálai, úgy nem fejthetne ki német földön oly erôs hatást, mint most Bécs-ben. Az ilyen zene a saját népünk szívébôl fakad, ám a többi, zeneileg fejlett nemzet ér-telmének is kell, hogy legyen egy közbevetett szavacskája, amennyiben ez a zene általá-nos érvényû mûalkotásként akarja megállni a helyét.20XLIX. évfolyam, 2. szám, 2011. májusMagyar Zene19616 Az idegen (olasz) hatások Hanslick és mások általi kritizálásával szemben érdemes megjegyezni,hogy saját zenéjének egyetlen fennmaradt, hiteles elemzésében, a Bánk bánhoz (1861) – annak ôsbe-mutatója elôtt – írott kalauzában Erkel kifejezetten mûvészi vívmányként hangsúlyozza az operájábaintegrált, különbözô nemzetektôl elsajátított stílusjegyeket. Közli: Bónis: „Erkel Ferenc a Bánk bánról”.In: Mozarttól Bartókig... 78–94.17 „Nachdem eine geplante Aufführung in Wien während der Doppelmonarchie nicht zustande gekom-men war (wahrscheinlich wegen der nationalen Grundhaltung des Werks), erlebte Bánk bánerst1955 in Dessau [...] seine deutsche Erstaufführung.” Berlász Melinda: „Bánk bán”. In: Pipers Enzyklo-pädie des Musiktheaters2. München: Piper, 1987, 153. – A mû 1877- ben Bécsben tervezett elôadásátemlíti: Legány Dezsô: Erkel Ferenc mûvei és korabeli történetük. Budapest: Zenemûkiadó, 1975, 76.18 A prágaiak bécsi vendégjátékának mûsorán Bedƒich Smetana Prodaná neveˇsta (Az eladott menyasszony)és Dalibor(1868), Antonín Dvoƒák Dimitrij(1882), Karel Bendl Lejla(1868), Karel †ebor Neveˇsta hu-sitská (A huszita menyasszony, 1868) címû operája, valamint Zdeneˇk Fibich Námluvy Pelopovy(Pelopszudvarlása, 1889) címû melodrámája, továbbá két prózai színdarab szerepelt. A vendégjáték és az úgy-nevezett „cseh kiegyezés” politikai összefüggésérôl lásd: David Brodbeck: „’Ausgleichs- Abende’: TheFirst Viennese Performance of Smetana’s The Bartered Bride”. Austrian Studies.17. (2009), London:Modern Humanities Research Association, 2010, 43–61.19Neue Freie Presse, 1893. április 5.20 „Auf dem national- czechischen Grund blühen in Smetana’s Oper stellenweise italienische Blümchenund auch deutsche, wie sie in Schubert’s, Weber’s, Lortzing’s Gärten heimisch sind. Und das ist einGlück für die Oper; wäre sie so ganz urczechisch, daß ihr alle internationalen Verbindungsfäden fehl-ten, sie könnte auf deutschem Boden nimmermehr die starke Wirkung üben, wie jetzt in Wien. Ausdem Herzen des eigenen Volkes heraus ist solche Musik empfunden, aber der Kopf der anderen,musikalisch vorgeschrittenen Nationen muß auch ein Wörtchen dreingesprochen haben, soll sie alsKunstwerk, allgemeingiltig, ihre Stellung behaupten.”

Amikor azután Gustav Mahler 1897- ben, a Hofoper újsütetû mûvészeti igazga-tójaként, Smetana Daliborját mutatta be, Hanslick már egyenesen így fogalmazott:21A cseh- nemzeti elem, amely zenéjében a legélénkebben szólít meg minket, egyik másoperájában sem domborodik ki olyan tisztán és szépen, mint Az eladott menyasszonyban.Itt a népies cselekmény rendkívül elônyösen készítette elô a talajt a zene számára. Mertbár a Dalibornak is cseh- nemzeti témája van, zenéjében semmi nincs meg a Prodaná ne-veˇstapompás, jellegzetes földszagából.22Egyrészt tehát „paprikakonyha” (Erkelrôl, 1856- ban), másrészt viszont „pompásföldszag” (Smetanáról, 1897- ben). Ugyanakkor a zenei stílus egyfelôl „teljesen új-olasz” (Erkelrôl, 1856), másfelôl „nemzeti talaján helyenként olasz virágocskák nyíl-nak, és németek is” (Smetanáról, 1897). Másképpen szólva: Schubert, Weber, LortzingcontraDonizetti, Bellini, Verdi? Amikor a Magyar Királyi Operaház mûvészei 1895-ben – minden bizonnyal a millenniumi ünnepségek sodrában – a Hunyadi Lászlóval ven-dégszerepeltek Prágában, a Prager Tagblattolyan kifogásokkal élt, amelyek meglehetô-sen egybecsengtek a Hanslick által négy évtizeddel korábban hangoztatottakkal:23197MESTERHÁZI MÁTÉ: A nemzeti opera eszményének átértékelôdése21Neue Freie Presse, 1897. október 6.22 „Das national- czechische Element, das uns ja in seiner Musik am lebhaftesten anspricht, ist in keinerseiner übrigen Opern so rein und schön ausgeprägt, wie in der ’Verkauften Braut’. Hier hatte dervolksthümliche Inhalt überaus günstig der Musik vorgearbeitet. ’Dalibor’ behandelt zwar auch einennational- böhmischen Stoff; die Musik hat jedoch nichts von dem köstlichen, unverkennbarenErdgeruch der ’Prodaná nevesta’ [...].”23 „Dr. v. B.” tárcája, 1895. október 29.A Nemzetközi Zenei és Színházi Kiállítás Ernst Klimt által tervezett plakátja

[...] sajnálattal kell fölismernünk, hogy az, amit a magyar zenében nemzetinek neve-zünk, Erkel zenéjében nincsen képviselve abban a mértékben, amelyet egy nemzeti kom-ponistától elvárnánk. Mert ha van is a terjedelmes partitúrában éppen elég olyan motí-vum, amelyen átszûrôdnek a valódi lokális kolorit sajátosságai, nem rejthetjük véka alámásfelôl, hogy e mûben ott garázdálkodnak az idegen hatások is, különösen a Donizetti-éi és Rossiniéi. Nem a zárt áriaformára mint olyanra akartunk ezzel elsôsorban utalni.Ennek az áriaformának a szokványossága, Largóra és Allegróra való, értelmetlen felosz-tása, semmi által nem indokolt koloratúraflitterei – ezek azok a vonások, amelyek mégaz 1844- es év szemszögébôl is felháborodásra késztetnek minket. [...]E régi opera, melynek ötvenéves lábai immáron nem képesek ama csodára, hogy a mo-dern irányzattal lépést tartsanak, kegyeletes elôadásnak és még kegyeletesebb fogadta-tásnak örvendett. A közönség tudta, miként viselkedjék ily kényes alkalomkor, amikor amûvészeti vendégbarátság és esetleges viszonosság is tekintetbe veendô. Minden jelenetvégén applaudáltak, s a szerzô fiát, Erkel [Sándor] urat, ki az operát modern érzemény-nyel vezényelte, fáradhatatlan buzgalommal tapsolták ki a függöny elé.24Ha a Prágában protokolláris udvariassággal fogadott magyar vendégjátékról az1895- ös pesti lapokból akarnánk tájékozódni, alig találnánk valamit.25Az egészbudapesti sajtó nyilvánvaló Mascagni- mámorban úszott ekkor, amit az váltott ki,hogy az olasz szerzô személyesen dirigálta Parasztbecsületcímû operájának (1890)századik (!) elôadását a Magyar Királyi Operaházban. 26Annál inkább szóba kerüla Hunyadi László1895- ös tessék- lássék prágai elôadása 1909- ben, amikor SmetanaDaliborját tûzi mûsorára a budapesti opera.27„Néhány évvel ezelôtt a prágai Or-XLIX. évfolyam, 2. szám, 2011. májusMagyar Zene19824 „[...wir müssen] mit Bedauern erkennen, das Dasjenige, was wir an der ungarischen Musik nationalnennen, in Erkel’s Schöpfung nicht in jenem Maße vertreten sei, wie wir dies von einem nationalenComponisten erwarten sollten. Gibt es auch Motive genug in der umfangreichen Partitur, die dieEigenthümlichkeiten eines echten localen Colorites deutlich durchschimmern lassen, läßt es sichdoch anderseits kaum verhehlen, daß auch fremde Einflüsse, insbesondere aber jene Donizetti’s undRossini’s in dem Werke ihr gefährliches Unwesen treiben. Nicht an die geschlossene Arienformüberhaupt möchten wir hier vor Allem angespielt haben. Die Convenienz dieser Arienform, ihre ge-dankenlosen Auflösungen in Largo und Allegro nebst dem dazu gehörigen, durch Nichts motiviertenColoraturflitter – sie sind es, die uns selbst noch vom Standpuncte des Jahres 1844 tief empörenmüssen.” [...]Die Aufführung der alten Oper, deren fünfzigjährige Beine kein Wunder mehr befähigen kann,der modernen Richtung den Rang abzulaufen, erfreute sich einer pietätvollen Aufführung und nochpietätvollerer Aufnahme. Man wusste, wie man sich in solchen heiklichen Fragen, in welchen künst-lerische Gastfreundschaft und eventuelle Reciprocität in Betracht kommen, zu benehmen habe. Manapplaudierte nach jeder Schlußscene und stürmte den Sohn des Autors, Herrn Erkel, welcher dieOper mit moderner Empfindung dirigirte, [...] mit unermüdlichem Eifer hervor.”25 „Szilágyi Arabella Prágában” – adta hírül mindössze a Nemzeti Ujság: „A cseh fôvárosában [sic!] teg-nap – mint tudósítónk telegrafálja – Szilágyi Arabella nagy sikerrel fellépett. Hunyadi Lászlót adtáknémet forditásban és az elôadást a darab szerzôjének fia, ErkelSándor dirigálta. A ház zsufolásig meg-telt és riadó tetszéssel fogadta Szilágyi Arabella játékát, akit nyilt szinen és felvonások után számta-lanszor a lámpák elé tapsoltak. Erkel Sándornak magyar nemzeti szinü szalaggal ellátott koszorutnyujtottak át. Az elôadáson több tartománygyülési képviselô is jelen volt.”26 A verizmus alapmûvét Gustav Mahler alig több mint hét hónappal a római ôsbemutató után tûzte abudapesti opera mûsorára (1890. december 26- án).27 Az ezután idézett cikkek mind a Daliborbudapesti bemutatójának napján (1909. október 23.), illetveaz azt követô napokban jelentek meg.

szágos Színházban elôadták Erkel Hunyadi László-ját” – emlékeztet a Budapesti Hír-lapcikkírója, majd így folytatja:Tisztában voltak azzal, hogy a mû modern és idegen közönségre aligha fog hatni, deelôadták mint a faji mûvészet egy érdekes produktumát. Tanulságul a cseheknek, kikmûvészetükben szintén faji öntudatra ébredtek, elszakadni igyekszenek a német hege-móniától s meg akarják alapitni a cseh nemzeti muzsika önállóságát. Mikor ma a buda-pesti Operaház színrehozza Smetana Daliborcímû operáját, ebben a prágai magyar pre-mier viszonzását látjuk. A választás szerencsés és találó: Smetana volt a csehek Erkelje.Kortársa a mi nagy mesterünknek, rokon vele törekvésben és tehetségben. A színházaknemzetközi udvariasságának ténye a mai bemutató, s mint ilyen helyes és dicsérnivaló.Másmilyen okát adni a Daliborelôadásának s a tisztán mûvészi szemponttal érvelni nemlehet. Smetanában az általános mûvészi vonás nem érdekel bennünket, mi ránk nézvecsak az ô nemzeti mûvészete fontos. [...]A bécsi operaházat politikai momentumok vezérelték, mikor a Dalibor-t mûsorára tûzte,a berlini operaház a régi, melodikus irányt, a német császár kedvelt zenei stílusát hono-rálja a Dalibor-ban. A kicsi színpadok pedig követik a nagyokat.Hasonlóan érvel a Független Magyarországban Rottenbiller Ödön is, aki szerintMahler a Dalibort pusztán a cseh nemzeti törekvésekre való tekintettel mutatta bea Hofoperben: „okosan, politikai okokból”.28A mû budapesti színre vitelének kul-túrpolitikai kérdését bolygatja a Pesti Hírlapis, ám csupán azért, hogy tisztán mû-vészeti szempontból adhasson rá megnyugtató választ:Még csak azzal a kérdéssel akarunk incidentaliter foglalkozni, hogy a Dalibort voltakép-pen miért adják elô nálunk, országunk egyetlen dalszínházában, holott a csehek mindentbojkottálnak, ami magyar, és vak gyülölséggel viseltetnek irányunkban. Hát azért, mert amûvészetben nincs helye a politikai gyülölségnek és retorziónak, és Smetana zenetörté-nelmi jelentôségénél fogva megérdemli, hogy az Eladott menyasszonyon kívül még egykomoly tárgyú mûvével is szerepeljen operánk játékrendjében. A legujabb dalmûiroda-lomban – Puccinin és egy- két német epigonon (Pfitzner, Blech, Bittner, D’Albert) kívül –alig akad elôadásra érdemes mû; lehet azért olykor visszanyulni régebbi keletü, érdeke-sebb mûvekre is. Hogy a Dalibor is ilyen, azt senki sem vonhatja kétségbe.Vagyis: a Daliborbudapesti bemutatását pozitívan értékelô magyar nyelvû saj-tó egy része inkább Smetana zenetörténeti jelentôségét méltatja, mint a cseh és amagyar nemzeti opera törekvéseinek egylényegûségét. A pesti német lapok perszeezúttal is, mint annyiszor, árnyalatnyival nyitottabbak. „Smetana ugyanazt az ideáltköveti, mint a mi halhatatlan Erkel Ferencünk, és sokan vannak, akik ezt az ideáltnem tartják álomképnek” – így a Budapester Tagblatt.29August Beer a Pester Lloyd-ban ugyanakkor kerüli az Erkellel való összehasonlítást, miközben kritikája többponton is rokon a Hanslickéval:199MESTERHÁZI MÁTÉ: A nemzeti opera eszményének átértékelôdése28 E motiváció kizárólagosságát nemcsak az cáfolja, hogy Mahler Hofoper- beli elsô évadjának mûsorátmég elôdje, Wilhelm Jahn állította össze, hanem az is (és legfôként az), hogy Mahler 1896- ban Ham-burgban már szintén bemutatta a Dalibort.29 „Smetana vefolgt das selbe Ideal, das unser unsterblicher Franz Erkel verfolgte und es gibt viele, diedieses Ideal für kein Traumbild halten.”

Hát végre eljutott Dalibora Királyi Operaházba, ami e nemes mûvet, mely nincs híjánmelodikus és lírai szépségeknek, korábban megillette volna. [...]A librettó vékony drótfonatát Smetana sok igazi és szolid zenével szôtte körül, még hanem sikerülhetett is minden hézagot és rést befoltoznia. [...]A Daliborból szinte teljesen hiányzik, bizonyára nem elônyére, ez a nemzeti kolorit[ja Azeladott menyasszonynak], mely még a második felvonás kocsmajelenetében is alig fedezhe-tô fel, ahol pedig a zene a Spieloperbarátságosabb modorát ölti magára. [...]Némely dolgok Wagnerre emlékeztetnek, különösen a LohengrinWagnerjére, miközben aklasszikus múlt hangzatai is ránk köszönnek. Kölcsönvételrôl, utánérzésrôl mindazonáltalnem beszélhetünk. A Daliborzenéje igazi Smetana, a csak rá jellemzô érzelmi nyelvvel, ze-nekarának szép hangzásával és minden finom fedôszínével, formaalkotásának ragyogó tisz-taságával. Mindenütt a mesterkéz nyoma, ott is, ahol a tulajdonképpeni invenció akadozik,avagy némely dolgok modern érzületünk számára patinaréteggel fedettnek tûnnek.30Szemben Beer Ágosttal, aki tehát tisztán a „zenei szép” hanslicki szemszögé-bôl hiányolja a Daliborból a „nemzeti koloritot” (avagy Hanslick szavával: a „pom-pás földszagot”), Gajáry István az Újságban egy „nemzeti dráma” vagy éppen„nemzeti tragédia” (erkeli?) eszményének elvi- dramaturgiai alapján is megfogal-mazza kifogásait:Negyven év elôtt, mikor Smetana megalkotta, talán nagy sikert arathatott volna nálunkis. A szép dallamok, a változatos harmóniák és az akkor még ujszerû hangszinek valószi-nüleg a mi közönségünknek is tetszettek volna.A modernséghez szokott fül azonban csak akkor élvezi a régi dolgokat, ha azok a régiségükmellett egyuttal örökbecsüek is, a mit Smetana Daliborjáról vakmerôség volna állitani. [...]Az erôs faji érzés ebbôl a muzsikából is kiérzik. Smetana jellegzetes szláv dallamait itt ismegtaláljuk, de maga a mü egyes részletei szépségének ellenére sem hathat nálunk és se-hol a világon, Csehországot kivéve. Nekünk nem volt nemzeti hôsünk Dalibor, a tárgyértmagáért tehát nem lelkesülünk. [...]Wenzig József31Dalibora nem a csehek nemzeti hôse. A szerzô meglehetôsen tágan ér-telmezi a történeti hûség fogalmát és a hôsnek éppen a legjellegzetesebb sajátságait sik-kasztja el. Nála Dalibor nem a király és a kormány zsarnoksága miatt támad a koronáhozXLIX. évfolyam, 2. szám, 2011. májusMagyar Zene20030 „Nun ist ’Dalibor’ endlich in das königliche Opernhaus gelangt, wo das vornehme Werk, dem es anmelodischen Wohllaut und lyrischen Schönheiten nicht fehlt, früher seinen Platz verdient hätte. [...]Das dünne Drahtgeflecht des Librettos hat Smetana mit viel echter und gediegener Musik über-sponnen, wenn es ihm auch nicht gelingen konnte, alle Lücken und Risse zu verdecken.[...]In ’Dalibor’ fehlt, gewiss nicht zu seinem Vorteil, dieses nationale Kolorit [der ’Verkauften Braut’]fast vollständig, ist selbst in der Wirtshausszene des zweiten Aktes kaum zu entdecken, wo die Mu-sik die freundlichere Manier der Spieloper annimt.[...]Manches erinnert an Wagner, insbesondere an den Wagner des ’Lohengrin’, während anderer-seits Klänge aus klassischer Vergangenheit herübergrüßen. Von Anlehnung, Anempfindung kannaber die Rede nicht sein. Die Musik des ’Dalibor’ ist echter Smetana mit der nur ihm eigenen Ge-fühlssprache, mit dem Wohlklang und all den feinen Deckfarben seines Orchesters, der prächtigenKlarheit seiner Formgebung. Ueberall das Walten einer Meisterhand, auch dort, wo die eigentlicheErfindung stockt oder gar manches dem modernen Empfinden schon mit einer Patinaschichte über-zogen erscheint.”31 Josef Wenzig a Daliboreredetileg német nyelvû librettójának írója.